HTML

Budapest 20. sz. választókörzete - 2010

Friss topikok

Linkblog

2010.03.15. 16:54 bp19valasztas

Történelmi tömeg a XIII. kerületben

"Ellopták Budapestet" címmel lakossági fórumot rendezett a XIII. kerületben a Fidesz. Március 5-én, pénteken este az Ady Endre Gimnázium aulájában meglepően sok, 250-300 szimpatizáns gyűlt össze, hogy meghallgassa Tarlós István, illetve a két kerületi képviselőjelölt, Spaller Endre és dr. Szalay Péter beszédét. A politikusok meghívott vendéggel is kedveskedtek a közönségnek, Gereben Ágnes, Oroszország szakértő személyében.

Aki nem ismerős a XIII. kerületben, az is könnyen megtalálhatta március 5-én az Ady Endre Gimnázium épületét, egyszerűen követnie kellett a javarészt nyugdíjas korú tömeget. A rendezvény meghívóján külön kiemelték, hogy ülőhely mindenkinek jut, azonban ennyi érdeklődőre még a szervezők sem számítottak: a kezdés előtt néhány perccel még pótszékeket kellett keresniük, és sokan az emeleti lelátóra szorultak. Spaller Endre, 20. választókerületi képviselő beszédében meg is jegyezte, hogy ekkora tömeget kerületi jobboldali rendezvényen még nem látott. A közönség javarészt nyugdíjas korú volt, fiatalokat szinte egyáltalán nem lehetett felfedezni a tömegben, kivéve egy kisbabát, aki alkalomadtán sírással jelezte tetszését, avagy nemtetszését. Egy 60 év körüli hölgy elmesélte, hogy kíváncsiságból jött el, a televízióban ugyanis annyira szimpatikus neki Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, hogy mindenképpen szeretné látni élőben is.

Az első felszólaló, Spaller Endre történelmi pillanatról beszélt, melyet többször is kiemelt beszédében. Elmondta, hogy 20 éve nem volt esély arra, hogy leváltsák a baloldalt a XIII. kerületben, azonban most elérkezettnek látja ezt a pillanatot. „Írjunk történelmet Angyalföldön!”, hangsúlyozta minden ötödik mondata után. Spaller többször utalt a fórum címére, állítása szerint ugyanis az Országgyűlés illetve az önkormányzat, Tóth József polgármesterrel az élén ellopta a fővárost. A Fideszes jelölt már elindította a számonkérést, eddigi két feljelentése mellett még három-négyet helyezett kilátásba. Elítélte a közvagyon elherdálását, emellett röviden beszélt kerületi terveiről is. Közparkot kíván létesíteni Angyalföldön (az MSZP által tervezett szálló helyett), felújítaná a Rákos-patak környékét, és a Szegedi úti felüljárót is, melyet a szocialisták 2002-re ígértek, azonban ez nem történt meg. Spaller ígéretet tett, hogy 2014-re elkészülhet a renovált és modernizált felüljáró.

Spaller Endre zavart és monoton beszéde után dr. Szalay Péter, 19. választókerületi jelölt lépett a mikrofon elé. Az elismert sebész főorvos lazán, nyakkendő nélkül állt ki a közönség elé, beszédstílusa kellőképpen meggyőző volt. Elmondta, hogy mivel 36 éve praktizál, folyamatos kapcsolatot tart fenn a kerület lakóival, így ténylegesen ismeri a gondjaikat. Részletesen elemezte az egészségügy problémáit. A kerültben összesen két nagy rendelőintézet van, azonban sok a beteg és idős ember. Szalay doktor új rendelőket létesítene, nagyobb hangsúlyt fektetne a szűrésre és a megelőzésre, a 20 év alatti lányoknak például ingyenes méhnyakrák elleni oltást adna. Emellett rendőrjárőri jelenlétet biztosítana az utcákon. Szalay hangsúlyozta, hogy szeretne javítani a kisvállalkozások helyzetén, zöldterületeket létesítene, a hátrányos helyzetű családokon segítene (például nem pénzbeli, hanem természetbeli juttatásokat –tej, tanszer, ruha, stb.– adna minden családnak, akinek gyereke iskolába jár). Beszéde közben többször tapssal, illetve „nagyon helyes!” kiáltásokkal jutalmazta a közönség.

Az est vendége, Gereben Ágnes egy virággal a kezében lépett színpadra, melyet elmondása szerint egy kedves hölgy hozott neki. Az elismert Oroszország-kutató Gerebentől talán szakmai jellegű hozzászólást várhatott a közönség, ő azonban főként az SZDSZ és az MSZP negatívumait sorolta. Elmesélte, hogy Oroszországban megszokott a kollektív gyónás, így most ő is ezt teszi. Bevallotta, hogy 1990-ben és 1994-ben is az SZDSZ-re szavazott, azonban most nyilvánosan szeretné beismerni tévedését. Demszky Gábor szerinte 20 éve nem ért a városvezetéshez, ellenben Tarlós István ideális főpolgármester lenne – más kérdés, hogy az önkormányzati választásokra még várni kell. Gereben bírálta az „előrenyújtott nyakkal őrjöngő” Molnár Csabát illetve az „édeskés zsúrfiút játszó” Mesterházy Attilát, majd hangsúlyozta, hogy ha jobb életet szeretne a hallgatóság, szavazzon Spaller Endrére vagy dr. Szalay Péterre.

A fórum „sztárvendége”, Tarlós István közel egyórás beszédében elemezte a baloldalról illetve a Jobbikról alkotott véleményét, s többször megszólította a –szerinte– sorok között ülő MSZP-szimpatizánsokat. „Lehet, hogy ők nem szeretnek minket, de én őket is szeretem. És csak arra kérem őket: gondolkozzanak!” A frakcióvezető szintén hosszan bírálta Demszky Gábort, illetve Mesterházy Attilát, aki, véleménye szerint el sem kezdett projektekről beszél, „gödrökkel kampányol”. Tarlós részletes számadatokat olvasott fel az államadósságról és különféle statisztikákról, melyek ellenére „semmit sem tud felmutatni a baloldal”. Hosszasan beszélt a BKV- és a gyógyfürdő-botrányról, majd áttért a Fidesz és a Jobbik viszonyának elemzéséhez. Elmondta, hogy a két párt céljai gyakorlatilag ugyanazok, mindketten változtatni akarnak, azonban jelentős módszerbeli különbségek vannak közöttük. A Jobbik és a Fidesz is fontos problémaként kezeli a kis- és középvállalkozások helyzetét, a nemzeti vagyon, a határon túli magyarok és a cigányság kérdését, illetve az Európai Unió problémakörét, azonban a Fidesz „ezt nem brutalitással akarja rendezni, hanem jogszabályos keretek között.” – mondta Tarlós. Szerinte a Jobbik jelenleg beszélni remekül tud, a céljait megvalósítani azonban nem tudja. Erre csak egyetlen erő képes ma, mégpedig a Fidesz-KDNP.

Beszélt emellett az iskolai brutalitásról, felhozva pécsi egyetemi lövöldözést és a budapesti hasonló történéseket. Szerinte mindez annak a szellemiségnek és mentalitásnak köszönhető, ami Magyarországon az utóbbi 8 évben tönkrement, ezen azonban változtatni fog a Fidesz. Beszéde végén nagy taps fogadta a fővárosi frakcióvezető urat, a már említett érdeklődő hölgy is hangosan fejezte ki tetszését. „Le vagyok nyűgözve, a tévében ez nem jön át!” – lelkendezett férjének.

A végén a himnusz eléneklése után mindenki ropival, naranccsal illetve szórólapokkal és hűtőmágnessel indulhatott haza egy szebb, történelmi jövő reményében.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://bp20valasztas.blog.hu/api/trackback/id/tr231841651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása