Budapest 20. sz. választókörzete - 2010

A XIII. kerület, különösen Angyalföld híres arról, hogy az MSZP támogatottsága nagyon jelentős. A kerület lakosságának jó részét idősek és munkások teszik ki, akik nyilvánvalóan távol állnak a feltörekvő Lehet Más a Politika párt szavazóbázisától. Az LMP azonban rendületlen kampányol a kerületben, mi pedig elmentünk és megnéztük, hogyan teszik ezt. 

Egy napsütéses szerdai délutánt beszéltem meg találkozónk időpontjaként Vári Györggyel, az LMP 20. választókerületének jelöltjével. Délután 4 órakor a Gyöngyösi úti metrómegállónál könnyen megtaláltam a pontos helyszínt is: a kijárattal szembeni, LMP-s szóróanyagokkal feldíszített standot. Mögötte egy fiatal fiú áll, Balázs, egyelőre még szórólapok nélkül. Ő nem a hivatalos értelemben vett aktivista, egyszerűen csak egy ismerősének az ismerőse szólt neki, hogy ha van kedve, segítsen be a szórólapozásba és a kopogtatócédula-gyűjtésbe. Elmondása szerint még soha nem vett részt ilyesmiben, ez az első alkalom, hogy segít a pártnak, azonban pozitív várakozással néz a 3 órás munka elébe. Pár perc múlva nagy adag szórólappal megérkezik Páli Zoltán, azaz mindenki által ismert becenevén Tejföl, egyéni választókerületi koordinátor. A fiú az ELTE elsőéves politológus hallgatója, emellett lelkes LMP párttag. Néhány perc alatt felsorolja a fontos instrukciókat Balázsnak: „Itt vannak a szólapok, ne csak állj és várj, hogy odajöjjenek az emberek érte, hanem te adogasd nekik! Fontos, hogy mielőtt odaadod, mindenképpen mondd, hogy ez a Lehet Más a Politika párt szóróanyaga. Így olyanok nem veszik el, akik később biztosan kidobnák, ezzel is spórolunk a papírral, és védjük a környezetet.” A párt által hangoztatott környezettudatosság tehát a gyakorlatban is megjelenik. Páli Zoltán lelkesen mesél munkájáról. Fő feladata az aktivisták és a 20. választókerület kampányprogramjainak koordinálása. Elmondása szerint imádja ezt csinálni, még a kopogtatócédula gyűjtésről is pozitívan tud beszámolni. Negatív kritikákat nem nagyon tapasztalt, azonban rengeteg pozitív visszajelzést kap, ez utóbbiakat főleg az interneten. Feltettem neki a valószínűleg gyakran felbukkanó kérdést, mely szerint ő tényleg hisz-e abban, hogy a politizálást lehet másképpen is csinálni, illetve, hogy nem tart-e attól, hogy esetleg ha az évek során nagyobb hatalomhoz jutnak, elsilányulnak a most hangoztatott értékek. Válasza szerint ettől nem kell tartani, hiszen a pártban nem a hatalom és a pénz motiválja a tagokat, hanem az, hogy tényleg változást akarnak. „Tudod, nálunk egyébként sem az a menő hogy milyen drága kocsival jársz, hanem hogy hogyan tudsz például fékezni a bringáddal.” – mondja. 

Körülbelül fél óra várakozás után megérkezik az első kopogtatócédula egy 35 év körüli nőtől. Még jóleső megjegyzést is kap az LMP, a hölgy ugyanis mosollyal közli, hogy 20 éve nem adott le ajánlószelvényt egyetlen pártnak sem, most azonban mindenképpen a Lehet Más a Politikának adja. Néhány perccel ezután egy másik, narancssárga stand érkezik a zöld állvány mellé. A Fidesz színeiben két idős úr és Horváth Olivér, önkormányzati képviselő jelenik meg. Ők azonban nem túl aktívak, alig másfél óra után összepakolnak. Előtte azért bebiztosítják magukat és odajönnek hozzám: „Tessék, itt van két ajándék a hölgynek, hogy tudja, kire kell szavazni!”. Az ajándékba kapott hűtőmágneseken Spaller Endre mosolyog rám, „Írjunk történelmet Angyalföldön” felirat alatt. Az idősebb aktivista az LMP fémállványán próbálja prezentálni, hogy rendesen tapad a mágnes, néhány perc után azonban rájön, hogy ez nem valami illedelmes húzás, és inkább visszasétál a saját standjához. 

Közben megérkezik Vári György, 20. választókerületi jelölt is. Vári tanár, politikai közíró, kritikus, aki eredetileg egyáltalán nem vágyott politikai karrierre. Azonban ő is érezte, hogy a mai politikai élet sürgős változtatásokra szorul. Ahogy szórólapján is írja: „A politikáról megint úgy tűnik, hogy elérhetetlen az állampolgárok számára, tájékoztatás és valódi politikai képviselet helyett csak manipulálni akarnak minket, újfent úgy érezhetjük, hogy nincsen valódi beleszólásunk a dolgokba.”. Nem magától lépett be a politikai mezőnybe, hanem Schiffer András hívta meg. Várin látszik is, hogy nem gyakorlott, törtető képviselőjelölt: mindenkihez nagyon illedelmesen és visszafogottan, már-már zavartan szól. Ellenségeskedést ő sem tapasztalt, amin nem lepődik meg, hiszen az LMP nem tett még semmit, amit fel lehetne róni neki, az elvárások azonban nagyok. Ő is bízik abban, hogy a Lehet Más a Politika tagjai hosszú távon is hívek lesznek az elképzeléseikhez, emellett jónak tartja, hogy a pénzügyeket ennyire nyíltan és tisztán kezeli a párt. Fontos szerinte, hogy a lakosság és a támogatók is követeljék ezeket az információkat, csak ilyen kontroll alatt lehet ugyanis elkerülni az esetleges tisztességtelen csúsztatásokat. Állítása szerint ő is inkább pozitív visszajelzéseket tapasztal, viszont gyakran megkapja a „Második SZDSZ” jelzőt. Ezt ottlétemkor is tapasztalom: egy idős úr a stand mellett elsétálva megjegyzi: „SZDSZ 2.0”, valószínűleg utalva a „Demokrácia 2.0” feliratra.  

Vári György bizakodóan tekint a következő hetekre, 400-450 kopogtatócédulája már van, és szerinte sikerül majd átlépniük a 750-es küszöböt. Az aznapi ajánlószelvény-gyűjtésre el is kísérem a jelöltet. „Remélem sikerül gyűjteni párat, nagyon jó érzés cédulát kapni.” Elindulunk az egyik Gyöngyösi úti társasházba. Negyed 6 körül még elég korán van, kevesen vannak otthon. Nehéz azonban kiszűrni az ideális időpontot, hiszen este 7 után már sokan nem szeretik, ha zavarják őket. Az idegenektől való védekezés egyértelműen látszik: minden egyes ajtót plusz rács véd, a csengő megtalálása is külön kihívásnak bizonyul. Szinte kivétel nélkül nyugdíjasok nyitnak ajtót, akik nem túl nyitottak felénk. „Már leadtam”, „Engem nem érdekel a politika”, ezek a leggyakoribb válaszok a résnyire nyitott ajtók mögül. „Én sosem szoktam kinyitni az ajtót, ha kopognak, csak most vendéget várok, de nem magukat.” – mondja egy nyugdíjas korú hölgy. Durvaságot nem tapasztalunk, senki nem csapja ránk az ajtót.  

Egy idős férfi először nem mutat túl sok bizalmat felénk, azt mondja, hogy a Fidesz aktivistáira vár, de ők bezzeg nem jönnek. Már mennénk tovább a következő ajtóhoz, amikor utánunk szól. „Tudják mit, a Fidesz már úgysem fog jönni, inkább maguknak adom. Végülis mindegy ki viszi el, csak ne az MSZP legyen az!” – mondja. Beinvitál a lakásba, és mentegetőzik, amiért nincs villany, sem fűtés. „Túl sok adósságom volt, így kikapcsoltak mindent, de várjanak, keresek egy gyertyát.” A lakásban vágni lehet a dohányfüstöt. A férfi elmondja, hogy taxisofőr, de egy vállsérülés miatt hetek óta nem dolgozik, egész nap otthon van, a sötétben. Miután előkeresi a cetlit, és kitölti, azt mondja: „Én nem ismerem magukat, de a nevük miatt odaadom. Igenis, legyen más a politika, mint eddig volt!” Miután távozunk a lakásból, Vári György megjegyzi, hogy ahogy említette, nagyon jó dolog cédulát kapni, ez azonban mégsem volt annyira felemelő érzés. A második emeleten is a már említett közömbösségbe (vagy zárt ajtókba) ütközünk. Egy huszonéves férfi azonban mosolyogva megjegyzi, hogy ő az LMP-nek fogja adni az ajánlószelvényét, de nincs nála, mert vidékre van bejelentve. Emellett sok sikert kíván a pártnak. Így gyakorlatilag egy, elméletileg másfél megszerzett cetlivel hagyjuk el az épületet.  

Visszatérve az LMP-s standhoz az aktivista fiú, Balázs elmeséli, hogy néhány kopogtatócédula azért beérkezett távollétünk alatt. Néhány perc múlva a metró irányából megjelenik Altfatter Adalbert, a 20. választókerület másik koordinátora. A Dózsa György útról jön, Tordai Bence képviselőjelölttől. Átmetrózom én is, hogy megnézzem, a XIII. kerület másik választókörzetében hogyan halad a cetligyűjtés és a szórólaposztás. 

Érkezésemkor Bence a ragasztószalaggal küzd, mellyel egy plakátot próbál felerősíteni egy oszlopra. A 29 éves jelölt szociológus és közgazdász végzettséggel rendelkezik, emellett a Lehet Más a Politika párt választmányi tagja és egyik alapítója. Elmondja, hogy nagyon szereti a politikát, ezért a magyarországi helyzet és az általános érdektelenség őt is arra sarkallta, hogy megpróbáljon változtatni. „Amikor az embereket jobban érdekli az amerikai választás, mint a magyar helyzet, ott valami nincs rendben. Így aztán remek ötletnek tartottam, amikor felmerült, hogy alapítsunk egy pártot.” Emellett elmondja ő is, hogy mindenki annyira pozitív és tenni akaró a pártban, hogy nem fél attól, hogy később a „gonosz erők” bekebelezik őket. „Nálunk különben sem egy drága Audi menő, hanem a bicikli”, mint kiderül, ez visszatérő jelszava az LMP-seknek. Tordai Bence még egy belső szójárással megismertet: „Azt szoktuk mondani viccesen, hogy ha odakerülünk a húsosfazék mellé, akkor sem nyúlunk bele, hiszen nagy részünk vegetáriánus.” Közben bemutat spontán aktivistájának, egy középkorú férfinek, aki volt kormányőr, már nyugdíjas. „Tegnap a feleségemre vártam a metrónál, aztán beszédbe elegyedtem Bencével, és gondoltam, beállok szórólapot osztani. Visszajöttem ma is segíteni.” A hangulat ezután is olyan, mint egy kellemes klubdélutánon: aktivisták jönnek-mennek, megállnak egy-egy biztató szóra vagy helyzetjelentésre, egy fiatal pár odajön érdeklődni, egy nő leadja ajánlószelvényét. Gyűlnek az emberek. 

Tordai még elmondja, hogy amikor csak van ideje, az aktivisták mellett ő is itt van és kampányol, bármikor szívesen várja az érdeklődőket és a kerület lakóit egy beszélgetésre. A már említett spontán aktivista férfi a munkanélküliséget és egyéb kerületi kérdéseket kezd megvitatni Bencével, én pedig további kitartást kívánok a fagyoskodáshoz és a kampányhoz, majd magukra hagyom az LMP lelkes tagjait és támogatóit.