HTML

Budapest 20. sz. választókörzete - 2010

Friss topikok

Linkblog

2010.04.13. 01:02 bp19valasztas

A voksturisták hatalma

Az április 11-ei választások kapcsán több okból is érdemes volt figyelni a XIII. kerületre. A Kassák Lajos Gimnáziumban órákon át tartott a sorban állás az igazolással szavazók miatt, este 11-kor zárták le az urnákat. Hajnalban a kerületben Szanyi Tibor és dr. Tóth József szocialista jelöltek álltak nyerésre, reggelre azonban a 19. választókerületben a Fideszes dr. Szalay Péter átvette a vezetést.

 

A XIII. kerület egyes szavazóköreinek lakói megszokhatták, hogy minden választáskor a Váci úti Kassák Lajos Gimnázium felé indulnak leadni voksukat, idén azonban olyan helyzet fogadta őket, amelyre senki sem számított. Egész nap hatalmas volt a tömeg. Délután fél 5 körül hosszú sorok kígyóztak a lépcsőkön. Szavazni az alagsori tornateremben lehetett, a sor vége valahol a harmadik emelet környékén állt. Ennek oka az volt, hogy a bejelentett lakóhelyüktől távol, azaz igazolással szavazó választókat idén egy szavazókörbe rendelték, ebben a kerületben a 48. számúba. Akik élni kívántak ezzel a lehetőségükkel, péntek délutánig kérvényezhették, hogy másik városban szavazhassanak. Előzetes információk szerint 66ezer ilyen választót vártak az urnákhoz, azonban az OVB nem készült fel arra, hogy a tömeg ekkora fennakadást fog okozni.

A választási iroda munkatársa tájékoztatta a tanácstalanul álldogálókat, hogy aki este 7 órakor itt lesz, az mindenképpen leadhatja szavazatát, így többen úgy döntöttek, később visszajönnek.

A helyzet azonban este háromnegyed 7-kor sem javult. A sor vége a negyedik emeleti könyvtárnál állt. A hangulat meglepően nyugodt volt, hangos méltatlankodást nem lehetett hallani, még akkor sem, amikor néhányan ismerősöket kerestek, és hozzájuk csatlakozva a sor elejére beálltak.

Egy 24 éves, politológia szakos fiú elmondta, már 2 órája vár, és bár nem sikerült sokat haladnia, de kitartó, hiszen mindenképpen szeretné leadni szavazatát. Egy egyetemista lány, aki éppen elhagyja a tornatermet, 4 órán át várakozott. Sokan mobiltelefonjaikkal kamerázva járták végig a sort.

Az épületet este 7-kor lezárták, aki kiment, vissza már nem jöhetett. Befelé is csak a sajtó, illetve a választási iroda munkatársait engedték.

A tornaterembe érkezve mindenki az igazolással szavazók asztala felé vette az irányt, ahol 4 munkatárs dolgozott, egy másik asztalnál egyedül üldögélt egy férfi. Többen szerettek volna hozzá beállni, oda viszont csak a kerületi lakosok mehettek. Kérdésünkre, hogy ugyanúgy ki kell-e állniuk a kerületi lakosoknak a több száz méteres sort, mint az igazolással rendelkezőknek, a férfi elmondta, hogy néha végigmennek kollégái a folyosókon és szólnak a várakozóknak, hogy a XIII. kerületbe bejelentettek egyből, soron kívül bemehetnek a tornaterembe. Ennek ellenére azonban sokan lemaradtak erről az információról, így azok is órákat álltak sorban, akik ezt néhány perc alatt el tudták volna intézni.

Este 9 körül vannak, akik a lépcsőkön ülve alszanak, olvasnak, sokan ismerkedni kezdenek az előttük vagy mögöttük állókkal, az esélyeket latolgatva. Ebben a szavazókörben egyébként 919 helyi lakost és 1421 igazolással szavazó polgárt vettek fel a névjegyzékbe. Végül itt összesen 1923 szavazatot adtak le, az urnazárás este 11-kor történt meg.

 

A sorban állók, azaz a lakóhelyüktől távol szavazóknak köszönhetően izgalmasan alakult az eredmény is. A XIII. kerületben egyébként is elég sajátos volt a helyzet, hiszen ez köztudottan szocialista szimpatizánsok által lakott terület. Ez bizonyítja az is, hogy a kerület polgármestere, az MSZP-s dr. Tóth József minden választáskor fölényesen nyert, így kérdéses volt, hogy a jelenlegi helyzetben, a Fidesz népszerűségét ismerve milyen eredményt tud elérni baloldali jelöltként.

 

Kiderült azonban, hogy Tóthra büszke lehet a párt, ugyanis a 20. választókerület az egyetlen az országban, ahol MSZP-s győzelem született.

 

Tóth József a szavazatok 44,71%-át, szám szerint csaknem voksot 12ezer tudott megszerezni. Őt 36,37%-kal követte a Fideszes Spaller Endre. 10,02%-ot zsebelt be a Lehet Más a Politika jelöltje, Vári György,  a Jobbikos Csender Tamás pedig 8,90%-on zárta a választásokat.

 

A kerület másik választókörzetében, a 19. számúban sokkal szorosabb volt verseny. Itt az 1998 óta háromszor zsinórban nyert Szanyi Tibor, MSZP-s jelölt. Vasárnap éjjel, a szavazatok 95,34%-os feldolgozottsága mellett még Szanyi vezetett, azonban reggelre, miután beleszámolták az igazolással voksolók döntését is, fordult a kocka. Dr. Szalay Péter, Fideszes jelölt 429 szavazattal leelőzte Szanyit, aki így 36,79%-ot szerzett meg. Az elismert sebészorvos, Szalay 38,33%-ot gyűjtött be. Harmadik helyen Tordai Bence (LMP) végzett, 13,32%-kal, őt követte a Jobbikos Kovács Bertalan 7,98%-kal, a lista végén pedig az MDF-SZDSZ jelöltje, Tarján András kullogott, 3,58%-kal.

 

Az Index forrásai szerint egyértelműen az igazolással szavazókat okolja vereségéért Szanyi Tibor. 2006-ban ugyanis összesen 487-en szavaztak igazolással a 19. választókerületben, most vasárnap azonban az új rendszer miatt már 1421-en. "Négyszáz átigazolóval még meg tudtam küzdeni, ezerrel többel már nem" - nyilatkozta az Indexnek Szanyi, aki szerint ez előre meg volt szervezve. A jelölt ugyanis állítása szerint saját szeméve látta, hogy a Jobbik esetében nagy számú aktivisták irányították a szavazókat, és „célzott ökölcsapásként” jöttek az igazolásos szavazók ebbe a kerületbe.

 

Angyalföldön és Újlipótvárosban még nem értek véget az izgalmak, ugyanis meghirdették a második fordulót is. Azok, akik a második körre is igazolást kértek, ugyanott fognak szavazni, mint az április 11-én, így valószínűleg érdemes hideg élelemmel és könyvvel készülni a Kassák Lajos Gimnáziumban szavazóknak.

1 komment · 1 trackback


2010.04.11. 23:56 bp19valasztas

Mosolygós nagy dobás

Április 8-án csütörtökön rendhagyó kampányzáró performanszot szervezett a Lehet Más a Politika a Kossuth térre. Több száz szimpatizánst hívtak meg, hogy egy hatalmas mosoly-jelet alkotva, sárga labdákkal "bedobják" a pártot a Parlamentbe.

 

Az LMP "Kell egy nagy dobás" címmel rendezte meg a különleges flashmobot az Országház elé: a kampányban, videókon és a villanyoszlopokra ragasztott matricákon már jól ismert sárga smiley-t próbálták életre kelteni. A résztvevőknek személyenként kettő, összesen több ezer sárga kislabdát osztottak ki, rajta a jól ismert "Igen, lehet!" felirattal. A cél az volt, hogy mosoly jelet alkotva egyszerre repítsék őket a levegőbe, hogy ezzel szimbolikusan bedobják a pártot a Parlamentbe.

 

Körülbelül 800 ember jelezte vissza, hogy részt vesz a kampányzáró eseményen. Délután 4 órakor gyülekezett a tömeg a Kossuth téren, a hangulat egy kellemes családi napot idézett. Kispál és borz illetve Rolling Stones dalok szóltak, gyerekek gurították a labdákat egymásnak.

 

A smiley-alakot számozott szektorokra osztották fel, ezek közül a 29-esben, az arcocska állában gyülekezett a XIII. kerületi LMP-s csapat, a kampányfelelősök, szimpatizánsok. Feltűnt Vári György, 20. választókerületi képviselő is.

 

Petruska András két, személyre (pártra-) szabott dal énekelt el egy gitárral kísérve, majd színpadra lépett Schiffer András, az LMP országos listavezetője. Beszédében egy olyan jövőbeli Magyarország képét festette le, „ahol erős a helyi gazdaság, iható az ivóvíz, egészséges az élelmiszer, ahol a tájat unokáink, és nem pedig ingatlanspekulánsok öröklik, ahol a jó minőségű diploma nem a gazdag kevesek kiváltsága, ahol a polgár ellenőrzi a hatalmat, és nem a hatalom ellenőrzi a polgárt.” Szavait taps és üdvrivalgás kísérte.

 

5 óra 10 perckor a műsorvezető visszaszámolása után párttagok és támogatók egyszerre dobták levegőbe a labdákat, mely hosszasan folytatódó dobálózásba és játékba torkollott.

 

fotó: lehetmas.hu

 

Szólj hozzá!


2010.03.15. 16:54 bp19valasztas

Történelmi tömeg a XIII. kerületben

"Ellopták Budapestet" címmel lakossági fórumot rendezett a XIII. kerületben a Fidesz. Március 5-én, pénteken este az Ady Endre Gimnázium aulájában meglepően sok, 250-300 szimpatizáns gyűlt össze, hogy meghallgassa Tarlós István, illetve a két kerületi képviselőjelölt, Spaller Endre és dr. Szalay Péter beszédét. A politikusok meghívott vendéggel is kedveskedtek a közönségnek, Gereben Ágnes, Oroszország szakértő személyében.

Aki nem ismerős a XIII. kerületben, az is könnyen megtalálhatta március 5-én az Ady Endre Gimnázium épületét, egyszerűen követnie kellett a javarészt nyugdíjas korú tömeget. A rendezvény meghívóján külön kiemelték, hogy ülőhely mindenkinek jut, azonban ennyi érdeklődőre még a szervezők sem számítottak: a kezdés előtt néhány perccel még pótszékeket kellett keresniük, és sokan az emeleti lelátóra szorultak. Spaller Endre, 20. választókerületi képviselő beszédében meg is jegyezte, hogy ekkora tömeget kerületi jobboldali rendezvényen még nem látott. A közönség javarészt nyugdíjas korú volt, fiatalokat szinte egyáltalán nem lehetett felfedezni a tömegben, kivéve egy kisbabát, aki alkalomadtán sírással jelezte tetszését, avagy nemtetszését. Egy 60 év körüli hölgy elmesélte, hogy kíváncsiságból jött el, a televízióban ugyanis annyira szimpatikus neki Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, hogy mindenképpen szeretné látni élőben is.

Az első felszólaló, Spaller Endre történelmi pillanatról beszélt, melyet többször is kiemelt beszédében. Elmondta, hogy 20 éve nem volt esély arra, hogy leváltsák a baloldalt a XIII. kerületben, azonban most elérkezettnek látja ezt a pillanatot. „Írjunk történelmet Angyalföldön!”, hangsúlyozta minden ötödik mondata után. Spaller többször utalt a fórum címére, állítása szerint ugyanis az Országgyűlés illetve az önkormányzat, Tóth József polgármesterrel az élén ellopta a fővárost. A Fideszes jelölt már elindította a számonkérést, eddigi két feljelentése mellett még három-négyet helyezett kilátásba. Elítélte a közvagyon elherdálását, emellett röviden beszélt kerületi terveiről is. Közparkot kíván létesíteni Angyalföldön (az MSZP által tervezett szálló helyett), felújítaná a Rákos-patak környékét, és a Szegedi úti felüljárót is, melyet a szocialisták 2002-re ígértek, azonban ez nem történt meg. Spaller ígéretet tett, hogy 2014-re elkészülhet a renovált és modernizált felüljáró.

Spaller Endre zavart és monoton beszéde után dr. Szalay Péter, 19. választókerületi jelölt lépett a mikrofon elé. Az elismert sebész főorvos lazán, nyakkendő nélkül állt ki a közönség elé, beszédstílusa kellőképpen meggyőző volt. Elmondta, hogy mivel 36 éve praktizál, folyamatos kapcsolatot tart fenn a kerület lakóival, így ténylegesen ismeri a gondjaikat. Részletesen elemezte az egészségügy problémáit. A kerültben összesen két nagy rendelőintézet van, azonban sok a beteg és idős ember. Szalay doktor új rendelőket létesítene, nagyobb hangsúlyt fektetne a szűrésre és a megelőzésre, a 20 év alatti lányoknak például ingyenes méhnyakrák elleni oltást adna. Emellett rendőrjárőri jelenlétet biztosítana az utcákon. Szalay hangsúlyozta, hogy szeretne javítani a kisvállalkozások helyzetén, zöldterületeket létesítene, a hátrányos helyzetű családokon segítene (például nem pénzbeli, hanem természetbeli juttatásokat –tej, tanszer, ruha, stb.– adna minden családnak, akinek gyereke iskolába jár). Beszéde közben többször tapssal, illetve „nagyon helyes!” kiáltásokkal jutalmazta a közönség.

Az est vendége, Gereben Ágnes egy virággal a kezében lépett színpadra, melyet elmondása szerint egy kedves hölgy hozott neki. Az elismert Oroszország-kutató Gerebentől talán szakmai jellegű hozzászólást várhatott a közönség, ő azonban főként az SZDSZ és az MSZP negatívumait sorolta. Elmesélte, hogy Oroszországban megszokott a kollektív gyónás, így most ő is ezt teszi. Bevallotta, hogy 1990-ben és 1994-ben is az SZDSZ-re szavazott, azonban most nyilvánosan szeretné beismerni tévedését. Demszky Gábor szerinte 20 éve nem ért a városvezetéshez, ellenben Tarlós István ideális főpolgármester lenne – más kérdés, hogy az önkormányzati választásokra még várni kell. Gereben bírálta az „előrenyújtott nyakkal őrjöngő” Molnár Csabát illetve az „édeskés zsúrfiút játszó” Mesterházy Attilát, majd hangsúlyozta, hogy ha jobb életet szeretne a hallgatóság, szavazzon Spaller Endrére vagy dr. Szalay Péterre.

A fórum „sztárvendége”, Tarlós István közel egyórás beszédében elemezte a baloldalról illetve a Jobbikról alkotott véleményét, s többször megszólította a –szerinte– sorok között ülő MSZP-szimpatizánsokat. „Lehet, hogy ők nem szeretnek minket, de én őket is szeretem. És csak arra kérem őket: gondolkozzanak!” A frakcióvezető szintén hosszan bírálta Demszky Gábort, illetve Mesterházy Attilát, aki, véleménye szerint el sem kezdett projektekről beszél, „gödrökkel kampányol”. Tarlós részletes számadatokat olvasott fel az államadósságról és különféle statisztikákról, melyek ellenére „semmit sem tud felmutatni a baloldal”. Hosszasan beszélt a BKV- és a gyógyfürdő-botrányról, majd áttért a Fidesz és a Jobbik viszonyának elemzéséhez. Elmondta, hogy a két párt céljai gyakorlatilag ugyanazok, mindketten változtatni akarnak, azonban jelentős módszerbeli különbségek vannak közöttük. A Jobbik és a Fidesz is fontos problémaként kezeli a kis- és középvállalkozások helyzetét, a nemzeti vagyon, a határon túli magyarok és a cigányság kérdését, illetve az Európai Unió problémakörét, azonban a Fidesz „ezt nem brutalitással akarja rendezni, hanem jogszabályos keretek között.” – mondta Tarlós. Szerinte a Jobbik jelenleg beszélni remekül tud, a céljait megvalósítani azonban nem tudja. Erre csak egyetlen erő képes ma, mégpedig a Fidesz-KDNP.

Beszélt emellett az iskolai brutalitásról, felhozva pécsi egyetemi lövöldözést és a budapesti hasonló történéseket. Szerinte mindez annak a szellemiségnek és mentalitásnak köszönhető, ami Magyarországon az utóbbi 8 évben tönkrement, ezen azonban változtatni fog a Fidesz. Beszéde végén nagy taps fogadta a fővárosi frakcióvezető urat, a már említett érdeklődő hölgy is hangosan fejezte ki tetszését. „Le vagyok nyűgözve, a tévében ez nem jön át!” – lelkendezett férjének.

A végén a himnusz eléneklése után mindenki ropival, naranccsal illetve szórólapokkal és hűtőmágnessel indulhatott haza egy szebb, történelmi jövő reményében.

Szólj hozzá!


2010.03.09. 00:43 bp19valasztas

Lehet más Angyalföldön?

A XIII. kerület, különösen Angyalföld híres arról, hogy az MSZP támogatottsága nagyon jelentős. A kerület lakosságának jó részét idősek és munkások teszik ki, akik nyilvánvalóan távol állnak a feltörekvő Lehet Más a Politika párt szavazóbázisától. Az LMP azonban rendületlen kampányol a kerületben, mi pedig elmentünk és megnéztük, hogyan teszik ezt. 


Egy napsütéses szerdai délutánt beszéltem meg találkozónk időpontjaként Vári Györggyel, az LMP 20. választókerületének jelöltjével. Délután 4 órakor a Gyöngyösi úti metrómegállónál könnyen megtaláltam a pontos helyszínt is: a kijárattal szembeni, LMP-s szóróanyagokkal feldíszített standot. Mögötte egy fiatal fiú áll, Balázs, egyelőre még szórólapok nélkül. Ő nem a hivatalos értelemben vett aktivista, egyszerűen csak egy ismerősének az ismerőse szólt neki, hogy ha van kedve, segítsen be a szórólapozásba és a kopogtatócédula-gyűjtésbe. Elmondása szerint még soha nem vett részt ilyesmiben, ez az első alkalom, hogy segít a pártnak, azonban pozitív várakozással néz a 3 órás munka elébe. Pár perc múlva nagy adag szórólappal megérkezik Páli Zoltán, azaz mindenki által ismert becenevén Tejföl, egyéni választókerületi koordinátor. A fiú az ELTE elsőéves politológus hallgatója, emellett lelkes LMP párttag. Néhány perc alatt felsorolja a fontos instrukciókat Balázsnak: „Itt vannak a szólapok, ne csak állj és várj, hogy odajöjjenek az emberek érte, hanem te adogasd nekik! Fontos, hogy mielőtt odaadod, mindenképpen mondd, hogy ez a Lehet Más a Politika párt szóróanyaga. Így olyanok nem veszik el, akik később biztosan kidobnák, ezzel is spórolunk a papírral, és védjük a környezetet.” A párt által hangoztatott környezettudatosság tehát a gyakorlatban is megjelenik. Páli Zoltán lelkesen mesél munkájáról. Fő feladata az aktivisták és a 20. választókerület kampányprogramjainak koordinálása. Elmondása szerint imádja ezt csinálni, még a kopogtatócédula gyűjtésről is pozitívan tud beszámolni. Negatív kritikákat nem nagyon tapasztalt, azonban rengeteg pozitív visszajelzést kap, ez utóbbiakat főleg az interneten. Feltettem neki a valószínűleg gyakran felbukkanó kérdést, mely szerint ő tényleg hisz-e abban, hogy a politizálást lehet másképpen is csinálni, illetve, hogy nem tart-e attól, hogy esetleg ha az évek során nagyobb hatalomhoz jutnak, elsilányulnak a most hangoztatott értékek. Válasza szerint ettől nem kell tartani, hiszen a pártban nem a hatalom és a pénz motiválja a tagokat, hanem az, hogy tényleg változást akarnak. „Tudod, nálunk egyébként sem az a menő hogy milyen drága kocsival jársz, hanem hogy hogyan tudsz például fékezni a bringáddal.” – mondja. 

Körülbelül fél óra várakozás után megérkezik az első kopogtatócédula egy 35 év körüli nőtől. Még jóleső megjegyzést is kap az LMP, a hölgy ugyanis mosollyal közli, hogy 20 éve nem adott le ajánlószelvényt egyetlen pártnak sem, most azonban mindenképpen a Lehet Más a Politikának adja. Néhány perccel ezután egy másik, narancssárga stand érkezik a zöld állvány mellé. A Fidesz színeiben két idős úr és Horváth Olivér, önkormányzati képviselő jelenik meg. Ők azonban nem túl aktívak, alig másfél óra után összepakolnak. Előtte azért bebiztosítják magukat és odajönnek hozzám: „Tessék, itt van két ajándék a hölgynek, hogy tudja, kire kell szavazni!”. Az ajándékba kapott hűtőmágneseken Spaller Endre mosolyog rám, „Írjunk történelmet Angyalföldön” felirat alatt. Az idősebb aktivista az LMP fémállványán próbálja prezentálni, hogy rendesen tapad a mágnes, néhány perc után azonban rájön, hogy ez nem valami illedelmes húzás, és inkább visszasétál a saját standjához. 

Közben megérkezik Vári György, 20. választókerületi jelölt is. Vári tanár, politikai közíró, kritikus, aki eredetileg egyáltalán nem vágyott politikai karrierre. Azonban ő is érezte, hogy a mai politikai élet sürgős változtatásokra szorul. Ahogy szórólapján is írja: „A politikáról megint úgy tűnik, hogy elérhetetlen az állampolgárok számára, tájékoztatás és valódi politikai képviselet helyett csak manipulálni akarnak minket, újfent úgy érezhetjük, hogy nincsen valódi beleszólásunk a dolgokba.”. Nem magától lépett be a politikai mezőnybe, hanem Schiffer András hívta meg. Várin látszik is, hogy nem gyakorlott, törtető képviselőjelölt: mindenkihez nagyon illedelmesen és visszafogottan, már-már zavartan szól. Ellenségeskedést ő sem tapasztalt, amin nem lepődik meg, hiszen az LMP nem tett még semmit, amit fel lehetne róni neki, az elvárások azonban nagyok. Ő is bízik abban, hogy a Lehet Más a Politika tagjai hosszú távon is hívek lesznek az elképzeléseikhez, emellett jónak tartja, hogy a pénzügyeket ennyire nyíltan és tisztán kezeli a párt. Fontos szerinte, hogy a lakosság és a támogatók is követeljék ezeket az információkat, csak ilyen kontroll alatt lehet ugyanis elkerülni az esetleges tisztességtelen csúsztatásokat. Állítása szerint ő is inkább pozitív visszajelzéseket tapasztal, viszont gyakran megkapja a „Második SZDSZ” jelzőt. Ezt ottlétemkor is tapasztalom: egy idős úr a stand mellett elsétálva megjegyzi: „SZDSZ 2.0”, valószínűleg utalva a „Demokrácia 2.0” feliratra.  

Vári György bizakodóan tekint a következő hetekre, 400-450 kopogtatócédulája már van, és szerinte sikerül majd átlépniük a 750-es küszöböt. Az aznapi ajánlószelvény-gyűjtésre el is kísérem a jelöltet. „Remélem sikerül gyűjteni párat, nagyon jó érzés cédulát kapni.” Elindulunk az egyik Gyöngyösi úti társasházba. Negyed 6 körül még elég korán van, kevesen vannak otthon. Nehéz azonban kiszűrni az ideális időpontot, hiszen este 7 után már sokan nem szeretik, ha zavarják őket. Az idegenektől való védekezés egyértelműen látszik: minden egyes ajtót plusz rács véd, a csengő megtalálása is külön kihívásnak bizonyul. Szinte kivétel nélkül nyugdíjasok nyitnak ajtót, akik nem túl nyitottak felénk. „Már leadtam”, „Engem nem érdekel a politika”, ezek a leggyakoribb válaszok a résnyire nyitott ajtók mögül. „Én sosem szoktam kinyitni az ajtót, ha kopognak, csak most vendéget várok, de nem magukat.” – mondja egy nyugdíjas korú hölgy. Durvaságot nem tapasztalunk, senki nem csapja ránk az ajtót.  

Egy idős férfi először nem mutat túl sok bizalmat felénk, azt mondja, hogy a Fidesz aktivistáira vár, de ők bezzeg nem jönnek. Már mennénk tovább a következő ajtóhoz, amikor utánunk szól. „Tudják mit, a Fidesz már úgysem fog jönni, inkább maguknak adom. Végülis mindegy ki viszi el, csak ne az MSZP legyen az!” – mondja. Beinvitál a lakásba, és mentegetőzik, amiért nincs villany, sem fűtés. „Túl sok adósságom volt, így kikapcsoltak mindent, de várjanak, keresek egy gyertyát.” A lakásban vágni lehet a dohányfüstöt. A férfi elmondja, hogy taxisofőr, de egy vállsérülés miatt hetek óta nem dolgozik, egész nap otthon van, a sötétben. Miután előkeresi a cetlit, és kitölti, azt mondja: „Én nem ismerem magukat, de a nevük miatt odaadom. Igenis, legyen más a politika, mint eddig volt!” Miután távozunk a lakásból, Vári György megjegyzi, hogy ahogy említette, nagyon jó dolog cédulát kapni, ez azonban mégsem volt annyira felemelő érzés. A második emeleten is a már említett közömbösségbe (vagy zárt ajtókba) ütközünk. Egy huszonéves férfi azonban mosolyogva megjegyzi, hogy ő az LMP-nek fogja adni az ajánlószelvényét, de nincs nála, mert vidékre van bejelentve. Emellett sok sikert kíván a pártnak. Így gyakorlatilag egy, elméletileg másfél megszerzett cetlivel hagyjuk el az épületet.  

Visszatérve az LMP-s standhoz az aktivista fiú, Balázs elmeséli, hogy néhány kopogtatócédula azért beérkezett távollétünk alatt. Néhány perc múlva a metró irányából megjelenik Altfatter Adalbert, a 20. választókerület másik koordinátora. A Dózsa György útról jön, Tordai Bence képviselőjelölttől. Átmetrózom én is, hogy megnézzem, a XIII. kerület másik választókörzetében hogyan halad a cetligyűjtés és a szórólaposztás. 

Érkezésemkor Bence a ragasztószalaggal küzd, mellyel egy plakátot próbál felerősíteni egy oszlopra. A 29 éves jelölt szociológus és közgazdász végzettséggel rendelkezik, emellett a Lehet Más a Politika párt választmányi tagja és egyik alapítója. Elmondja, hogy nagyon szereti a politikát, ezért a magyarországi helyzet és az általános érdektelenség őt is arra sarkallta, hogy megpróbáljon változtatni. „Amikor az embereket jobban érdekli az amerikai választás, mint a magyar helyzet, ott valami nincs rendben. Így aztán remek ötletnek tartottam, amikor felmerült, hogy alapítsunk egy pártot.” Emellett elmondja ő is, hogy mindenki annyira pozitív és tenni akaró a pártban, hogy nem fél attól, hogy később a „gonosz erők” bekebelezik őket. „Nálunk különben sem egy drága Audi menő, hanem a bicikli”, mint kiderül, ez visszatérő jelszava az LMP-seknek. Tordai Bence még egy belső szójárással megismertet: „Azt szoktuk mondani viccesen, hogy ha odakerülünk a húsosfazék mellé, akkor sem nyúlunk bele, hiszen nagy részünk vegetáriánus.” Közben bemutat spontán aktivistájának, egy középkorú férfinek, aki volt kormányőr, már nyugdíjas. „Tegnap a feleségemre vártam a metrónál, aztán beszédbe elegyedtem Bencével, és gondoltam, beállok szórólapot osztani. Visszajöttem ma is segíteni.” A hangulat ezután is olyan, mint egy kellemes klubdélutánon: aktivisták jönnek-mennek, megállnak egy-egy biztató szóra vagy helyzetjelentésre, egy fiatal pár odajön érdeklődni, egy nő leadja ajánlószelvényét. Gyűlnek az emberek. 

Tordai még elmondja, hogy amikor csak van ideje, az aktivisták mellett ő is itt van és kampányol, bármikor szívesen várja az érdeklődőket és a kerület lakóit egy beszélgetésre. A már említett spontán aktivista férfi a munkanélküliséget és egyéb kerületi kérdéseket kezd megvitatni Bencével, én pedig további kitartást kívánok a fagyoskodáshoz és a kampányhoz, majd magukra hagyom az LMP lelkes tagjait és támogatóit.  
 

 

Szólj hozzá!


2010.02.24. 00:59 bp19valasztas

Kik az angyalföldi jelöltek?

Budapest XIII. kerülete két választókörzetre oszlik. Az egyik a déli, a belváros folytatásaként is jellemezhető Újlipótváros (19. körzet), a másik pedig gyárakkal és munkásnegyedekkel teli Angyalföld (20. kerület).

A kerület polgármestere 1994 óta Dr. Tóth József, az MSZP tagja. Első blogbejegyzésemben a 20. választkókörzet képviselő jelöltjeit szeretném bemutatni, így kezdhetjük is XIII. kerület első emberével, a polgármesterrel. Tóth egészen 1989-től az MSZP egyik kerületi szervezője, 1990 óta elnökségi tag. 2002-ben és 2006-ban az országgyűlési képviselőválasztások első fordulójában mandátumot szerzett Angyalföldön. Emellett a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke. A kerület MSZP-s honlapján (www.igytovabbangyalfold.hu) konkrét statisztikákkal próbálja alátámasztani, hogy eddig milyen eredményeket értek el, és hogy ezt hogyan kívánják folytatni a következő ciklusban. („A XIII. kerületben 8 év alatt már 300 ebürülék-gyûjtô edényt helyeztünk ki, a szelektív hulladékgyûjtô szigetek száma elérte a hatvanat”, „Biztonságosabb kerületben élünk, mint 2001-ben. A lakásbetörések száma 25%-kal, a lopásoké 35%-kal csökkent, és 40%-kal kevesebb a gépjármûvekkel kapcsolatos bûncselekmény is.” „A XIII. kerületben az országos szintet jóval felülmúlva 2008-ban átlagosan 100.714 Ft-ot hozott a postás minden nyugdíjasnak.”) A polgármester programjában szerepel továbbá az is, hogy minden, a kerületben lakó családnak Internet hozzáférést kíván biztosítani.

 

 

A Fidesz jelöltje a 32 éves szociológus, Spaller Endre. Spaller 2002 óta önkormányzati képviselő. A köztudattan munkás városrészhez képest kellőképpen költői elvárásai vannak a jelölnek, blogján (spaller.hu) ezt olvashatjuk: „Legszívesebben elhoznám Párizsból a XIII. kerületbe a La Defense negyed modernségét, Madrid szökőkútjaiból párat, az olasz kisvárosokból a történelmi értékek szeretetét, és azt a biztonságérzetet, amiben egy átlagos amerikai kisváros középosztálya él.” Spaller 2009 nyarán különösen nagy médiavisszhangot kapott, amikor is ügyészségi bejelentést tett egy újlipótvárosi ingatlan eladása miatt, mert gyanúsnak találta a tranzakciót.


 

Az MDF és az SZDSZ közös jelöltje Szabadai Viktor. Az MDF honlapjáról kiderül, hogy a 34 éves, mérnök végzettségű politikus fővárosi önkormányzati képviselő, valamint az SZDSZ-Új Generáció elnöke. 2007-ben megválasztották az SZDSZ budapesti elnökének. Akkor azt nyilatkozta, hogy 2009-re a pártnak 20 százalékos támogatottságot próbál szerezni a fővárosban.

 

 

 

 

A Jobbik jelöltje a 20. választókörzetben a 42 éves Csender Tamás. Állítása szerint a rendszerváltást követően teljesen kiábrándult a politikától, évekre el is fordul tőle. Ahogy honlapján (www.csendertamas.hu) írja: „Az egész rendszerváltás egy jól megrendezett színjáték, amelynek célja a hatalom átmentése volt.” 2006-ban azonban a magyar események arra sarkallták, hogy tevőlegesen részt vegyen a politikában, ugyanis nem bírta tovább nézni tétlenül a magyar emberek megaláztatását. Ekkor jelentkezett a Jobbik kerületi szervezetébe, ahol 2 éven belül alelnökké választották. Az Európai Parlamenti választások során kerületi kampányfőnökként dolgozott.

Foglalkozását tekintve „társasházkezelő”, több angyalföldi ház közös képviseletét látja el.

 

Végül lássuk, mit fontos tudni az LMP jelöltjéről. A Lehet Más a Politika Angyalföldön Vári György kritikust, egyetemi és gimnáziumi tanárt, írót jelöli. Vári rendszeresen publikál olyan médiumokban, mint a Népszabadság vagy a Hírszerző internetes portál, emellett fontos kutatási területe a Holokauszt és Kertész Imre munkássága. Véleménye szerint a kerületben az MSZP „cserben hagyta” hűséges szavazóit. Az Angyalföldön fontosnak tartott céljai megegyeznek a párt programjával: zöld munkahelyek teremtése, korrupció elleni küzdelem és a társadalmi szolidaritás erősítése.

 

2 komment


süti beállítások módosítása